Idén már a 19. Bábos Tábor várja a 6-12 éves gyerekeket az Esztergomi Várszínházban augusztus 5. és augusztus 10. között nagyváradi bábművészek vezetésével.
A bábos tábor célja, hogy közelebb hozza a gyerekeket a bábszínház világhoz, beavassa őket a színjátszás rejtelmeibe, játékos módon mutassa be, miként valósul meg egy bábszínházi előadás a szövegválasztástól a bemutatóig – hívta fel a figyelmet a táborra a Várszínház közösségi oldalán.
Négy csapat egymást váltva vesz majd részt öt műhely munkájában. A gyerekek bábkörök keretében megismerkednek a síkbáb, kesztyűs-báb, improvizatív-kreatív színpadi játék és az árnyjáték titkaival.
A bábkészítő műhelyekben az előadásokhoz szükséges bábokat, díszleteket, kellékeket állítanak össze a résztvevők az előre elkészített elemekből. A játszóházban szórakoztató programok: origami, társasjátékok, néptánc, ügyességi, sport- és műveltségi vetélkedők várják a gyermekeket.
A tábor idején gyerekelőadást is láthatnak a résztvevők. A záróprogramban a csoportok sorban bemutatják a héten tanult előadásukat. A táborban résztvevő gyerekek az általuk készített bábokat, játékokat emlékként magukkal vihetik.
A foglalkozások a táborban naponta 8-9 és 16 óra között zajlanak, a résztvevők napi egy étkezést és belépőt kapnak az Esztergomi Várszínház gyermek-előadására.
Forrás: infoesztergom.hu